A 2019 ÉVI JEGYÁRAK ÉS FOGÁSI KORLÁTOZÁSOK INDOKLÁSA
1. Gazdasági indok.
Tudomásul kell vennünk, hogy a horgászati tevékenység fenntartása ugyanolyan gazdasági tevékenység, mint a termelő-szolgáltató vállalkozások tevékenysége. Ugyanúgy kell adóznunk, ÁFÁ-t fizetnünk, bérjárulékokat fizetnünk, mint a vállalkozásoknak.
Az RDHSZ teljes vertikumú haltermelési rendszerrel rendelkezik. A saját haltermelés fenntartásának indoklása az RDHSZ honlapján olvasható.
A 2000 hektár vízterület őrzését 13 halászati őr látja el. A vízterület nagysága és tagoltsága a hivatásos halászati őri szolgálat mellett társadalmi halőrök és a rendőri szervek tevékenységét is igényli.
Szövetségünk küldöttgyűlése elfogadta az inflációnak megfelelő évenkénti jegyáremelést. Azonban az infláció mértékét tevékenységünkre vonatkozóan nem az országos statisztika mutatja, hanem a speciális haltermelési, halőrzési és egyéb tevékenység növekvő költségigénye. Ez a ráta már két számjegyű, hiszen a takarmány, a vízdíj, a bérek és járulékok, tápok, fertőtlenítőszerek, a gyógyszerek és az egyéb kiadások költsége drasztikusan nő.
A Magyar Horgász Mozgalom struktúrája megváltozott. A megnövekedett és szigorúan megkövetelt adminisztratív tevékenység, a hozzá tartozó informatikai és bér igény jelentős többlet költséget jelent (jelentések, statisztikák, jegyértékesítés, stb.)
Horgászaink a befizetéseikért horgászati lehetőséget kapnak egy szép és intenzíven telepített vízterületen. Ma már a nagyhal-fogás élményének megszerzése minden horgászunk számára elérhető. A halat megenni is szeretjük, és nevesített cél hogy a horgász és családja friss halat fogyasszon egészségére és örömére. A horgászjegy ára a horgászati lehetőség ellenértéke és nem a hal ára. Ennek ellenére a kifogható halak értéke többszörösen meghaladja a jegyárat és emellett idegen halfajból (pl. ezüstkárász, törpeharcsa stb.) korlátlanul foghatnak horgászaink.
2. Illeszkedés az országos rendszerbe.
Az RDHSZ 2019 évi jegyárai alacsonyabbak, mint a nagyságrendben hozzánk hasonlítható területi szövetségek 2018 évi jegyárai, Megjegyezzük, hogy a kisebb vízterületek jegyárai általában jelentősen magasabbak, valamint fogási korlátozásaik is szigorúbbak.
Amennyiben fenntartjuk az országosan alacsony jegyárat, és a létszám növekedését tűzzük ki elsődleges célként (ami az egyesületeinknek alapvető igénye) abban az esetben a haltermelésünket és halőrzésünket is szükséges lenne növelni. Sajnos a növekedést a termelési rendszer korlátai, valamin a hal ÁFA csökkenés ellenére bekövetkezett jelentős áremelkedése korlátozza.
3. Az elektronikus jegyértékesítés bevezetése.
Az elektronikus jegyértékesítés már működik, bevezetése általánosan tervezett a teljes magyar jegyforgalmazásra. Ez azt jelenti, hogy meg kell fizetnünk a kötelezően előírt jegyforgalmazási jutalékot, ami természetesen csökkenti a bevételeinket. Egyesületeink változatlanul igénylik és elvárják a felnőtt területei jegyek után járó, már megszokott 1000 Ft visszatérítést. 2019-től az online jegyforgalmazásra is szerződő Egyesületek 1500.-Ft-ot kapnak az eladott jegyek után.
4. A fejlesztés kényszere.
A szövetség valamennyi tevékenysége ingatlan és/vagy eszközigényes.
Haltermelésünk szinten tartása tavaink állapotának szinten tartását, a termelési eszközök pótlását (gépek, csónakok, hálók, stb.), a vízutánpótlási rendszer fejlesztését (vízbehozatal a Nagy Dunáról/20 M Ft.), a szivattyúk cseréjét és folyamatos javítását, az elektromos hálózat karbantartását, a termelő terület utjainak javítását, a szállító eszközök bővítését és cseréjét jelenti. A haltermelés mezőgazdasági tevékenység, vannak jó és rossz évek. Számunkra szerencsés, hogy évek óta nem volt pusztító árvíz (25-50 MFt. kártétellel!), ezért fejleszteni tudtunk. Egy rossz év nullázhatja eddigi eredményeinket, ezért a lehetőséget kihasználva akkor kell fejlesztenünk, amikor rendelkezésre áll a forrás.
A halőrzési tevékenység minőségét országos követelmények írják elő és központilag ellenőrzik. A halőrök képzése (halászati őri vizsga, rendészeti vizsga, környezetvédelmi vizsga, szolgálati kishajó-vezetői vizsga) igen költséges. Ruházatuk szintén jogszabályokban előírt. Felszerelésük kötelezően fejlesztendő (3 db, terepjáró, 4 db, terepjáró motorkerékpár, csónakok és csónakmotorok, éjjellátó készülékek, hő-kamerák, telefonok stb.). Kötelező a téli-nyári védőital.
Központi adminisztrációnk feladatai drasztikusan megnőttek (jegyértékesítés, vizsgáztatás, egyesületi kapcsolattartás, kommunikáció (honlap, fórum, face-book, kiadványok), gyermektáborok és rendezvények, szövetségi rendezvények).
Nagyon jelentős tétel lett a MOHOSZ adatszolgáltatás, az előírt minimum feltételek betartásával. Informatikai rendszerünket fejleszteni szükséges.
5. Szolgáltatások fejlesztése
A Rózsa Sziget fenntartása és a Makádi Ezüst Part működtetése horgászaink igénye, hiszen nem minden horgászunk rendelkezik parti ingatlannal. Fenntartásuk jelentős terhet jelent (pl. a Rózsa sziget 2018 évi fenntartási költsége 10 MFt.)
6. Környezetvédelmi tevékenység
A gondjainkra bízott vízterület, az RSD és mellékvizei ökológiai állapota nem megfelelő. 2018 évben 5557 kg haldögöt gyűjtött be a szövetség és küldött megsemmisítésre (költsége több mint 1 MFt.) Az RSD-ben a téli hónapokat követő időszakban (április, május) a vízhőmérséklet emelkedésével az elpusztult és az iszapban elfekvő, elsősorban nagy testű halakat a bélgázok felszínre hozzák. Összegyűjtésük, elszállíttatásuk jelentős kiadással jár. Az ebből származó kár halhús értékben 2016-ban 9 millió Ft, 2017-ben 8 millió Ft, 2018-ban 12,5 millió Ft nagyságrendű volt. A tenyészértéket, az elmaradt szaporulat értékét ennek százszorosára becsüljük, továbbá számolhatatlanok az összegyűjtéskori, már szétoszlott és azért begyűjthetetlen kisebb testű halak tömege.
Alapszabályunknak megfelelően óvjuk a vízterület állapotát, mérjük a vízminőséget, jelentjük a vízszennyezéseket és a környezetkárosításokat. Ma rajtunk kívül ilyen odaadással és felelősséggel senki nem vigyázza szeretett vizünket. A tevékenység költsége évről évre nő, több 10 MFt nagyságrendű.
Ráckeve, 2018. 07. 11.
Dr. Molnár Pál s.k.
elnök

RDHSZ horgászrend 2019

Felnőtt éves 2019

Felnőtt heti 2019

Felnőtt 72 órás 2019

Felnőtt 24 órás 2019

Felnőtt éves MELLÉKVIZI 2019

Felnőtt bojlis behúzós 2019

Felnőtt heti bojlis behúzós 2019

Felnőtt turista 2019

Ifjúsági éves 2019

Ifjúsági napi 2019

Gyermek éves 2019